Hírek Bemutatkozás Intézmények Szuloklubok Elérhetoség
Forum

A cselekvőképességre vonatkozó új szabályok

2010. Május 1-én hatályba lépnek a cselekvőképességre vonatkozó új szabályok!

Az Országgyűlés változatlan formában fogadta el a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényeket. A Ptk. több lépcsőben lép hatályba. A személyek jogairól, cselekvőképességéről, a személyiségi jogok védelméről és a jogi személyekről szóló részei már 2010. május 1-étől érvényesek lesznek, míg a további részek csak 2011. január 1-én lépnek hatályba.
Egy napos tájékoztató előadást szervezünk a témában a Megyei Ápolást és Gondozást nyújtó Intézményekben, valamint családban, fogyatékkal élők hozzátartozói részére szülőértekezletet.
A rendezvények ideje és helye:
2010. március 18. 14 óra Fenyves Otthon Bánhalma Tanya 34.
2010. március 25. 14 óra Tóparti Otthon Pusztataskony, Ságvári út 1.
2010. március 26. 13 óra Szőke Tisza Otthon Tiszaug, Ságvári út 6.
2010. március 30. 13 óra Liget Úti Általános Iskola Szolnok, Liget út 10.
2010. április 2. 13 óra Szőke Tisza Otthon Tiszaug, Ságvári út 6.
2010. április 16. Liget Otthon Szolnok Liget út 27.
2010. április vége Pszichiátriai Betegek Otthona Törökszentmiklós, Deák F. út 100
2010. május vége Gólyafészek Otthon Karcag, Zöldfa út 48.

A rendezvények ingyenesek, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Mindenkinek Áldott Békés Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt kívánunk.
Kép1.jpg

 

2009. december

Közlemény

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének Közleménye az Emberi Jogok Napján

Az Emberi Jogok Nemzetközi Napja alkalmából igazságügyi és rendészeti miniszter 2009. december 17-én Kovács Melindának az ÉFOÉSZ ügyvezető igazgatójának az „Emberi Jogokért” Emlékplakettet adományozott, az értelmi sérült emberek, másokkal egyenlő jogainak érvényesüléséért kifejtett kimagasló szakmai munkájáért.
E díjjal egyben társadalmi elismerést kapott az a törekvés, amelyet a Szövetség az értelmi fogyatékos emberek egyenlő jogú állampolgárként való elismertetéséért - az Új Polgári Törvénykönyv cselekvőképességi szabályainak és egyéb jogszabály előkészítő munka során - Kovács Melinda irányításával és részvételével évek óta kifejt. Bízunk benne, hogy a jövőben is mind nagyobb mértékben szükség lesz arra a tudásra, tapasztalatra, amely az elmúlt évek érdekvédelmi tevékenysége során összegyűlt, s az általunk képviselt, a világban nehezebben eligazodó honfitársaink számára várhatóan a teljes esélyegyenlőséget hozza meg a jogalkotásban csakúgy, mint a jogalkalmazás területén.

Gyene Piroska elnök, ÉFOÉSZ
A Magyar Köztársaság 2010. évre tervezett költségvetése
A Magyar Köztársaság 2010. évre tervezett költségvetése, és a költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvénytervezet minden eddiginél súlyosabb megszorításokkal sújtaná az értelmi fogyatékossággal élő embereket, családjaikat és a számukra szolgáltatást biztosító szervezeteket.
Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége dokumentumot juttatott el valamennyi országgyűlési képviselőnek, akiket helyi szervezeteinek képviselői az elkövetkező 1 hétben személyesen is felkeresnek.
A Szövetség tisztségviselői elkötelezettek a viták tárgyalásos rendezése mellett, amennyiben azonban nem tudnak érdemi eredményeket elérni, úgy más fogyatékos ügyi szervezetekkel közösen helyi és országos demonstrációk szervezését kezdik meg.

2009.október-november

Részt vettünk több konferencián és továbbképzésen melyet a fogyatékosok ellátása, az egyesületi működés, vagy az aktuális problémák, mint, integráció, a szociális ellátó intézmények racionalizációs kezdeményezései, az ellátási formák megismerése külföldi példák alapján, témákban tartottak.
Ilyen konferenciák voltak Leányfalun, Hajdúszoboszlón, a Kézenfogva Alapítványnál Budapesten, valamint továbbképzésre került sor Siófokon.


Kézenfogva hallgatóság
  Budapesten                                       Hajdúszoboszlón

vegyes 011
Siófokon

 

2009. szeptember

Csatlakozva a Liget Otthon dolgozóihoz a Zsirai Őszi Napok rendezvénysorozatán vettünk részt. . Mindig sok aktuális kérdésre kapunk választ, amikor ez a találkozó létrejön. Ez a kapcsolat már évek óta gyümölcsöző, 2007-ben kulturális fellépésükkel hagytak nyomot a Szolnoki nézők szívében, a nagy sikerű Nyomorultak előadással. Azóta rendszeresen évente látogatást teszünk Zsirára és környékére.

szolnoki csapat alkotás

Szolnok város legutóbb átadott lakóotthon intézményének átadó ünnepségén a Zsirai otthon is képviseltette magát.

ünneplők





2009. szeptember 14
.
1

 

Az idén 17. alkalommal rendezi meg a Sérült Gyermekek Napját a Fővárosi Állat-, és Növénykerttel, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége.
Jelentkezési lap honlapjukról letölthető: www.efoesz.hu

2009. július 16-20.

KÖZÖS HANG - értelmi fogyatékos emberek kulturális fesztiválja Debrecenben

 

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület 2009. július 16-20. között rendezte meg az iskolás és felnőtt korú értelmileg sérült emberek XXII. Országos és VIII. Nemzetközi Kulturális Fesztiválját Debrecenben.
Tagjaink közül szép számmal szerepeltek a rendezvényen a szülőcsoport és az intézmények képviseletében:
Így a Napsugár klub Abádszalókról, a Fenyves Otthon lakói Bánhalmáról, a Tóparti Otthon lakói Pusztataskonyból, a Szőke Tisza Otthon lakói Tiszaugról, az Angolkert Idősek Otthona és Pszichiátriai Betegek Otthonában élők Törökszentmiklósról, a Liget Otthonban élők Szolnokról.



2009. június 27.

Ismét megrendezésre került Családi Napunk a Milléri Szabadidő Központban. A már évek óta jól bevált játékos csapatversenyek mellett ebben az évben koncert is színesítette a nap programját. A csapatversenyek eredményhirdetését hatalmas kíváncsiság és izgalom előzte meg, hisz támogatóinknak köszönhetően nagyon szép és értékes „díjakat” oszthattunk szét a versenyzők között. Még egy változás volt ebben az évben az előző évekhez képest. Külön busz hozta ki azokat a helyszínre, akik másképpen nem tudták megoldani a kijutást, nagy örömére azoknak, akik előző években a kijutás nehézsége miatt nem vehettek részt a rendezvényen. A külön busz kedvezményes rendelkezésre bocsátásáért köszönet a Volán ZRT. Vezérigazgatójának.
A nap Tízóraival kezdődött, köszönhetően a Liliom Pékségnek.
Ezután a csapatversenyek következtek, majd eredményhirdetés. Támogatóinknak köszönhetően, így a Ferrero Magyarország KFT-nek, a Coca-Cola HBC Magyarország KFT-nek, az ÉFOÉSZ Budapestnek, Kézenfogva Alapítványnak a Szolnok ABC. vezetőjének a megyei Intézményeknek, egyéni tagjainknak, nagyon szép értékes nyereményeket osztottunk ki, melyet hatalmas örömmel vettek át a díjazottak.
Az ebédet évek óta a Goddy Papa pizzéria szállítja ki részünkre, forrón, finoman és kedvezményesen, melyért ezúton is köszönet.
Ebéd után a szegedi Talent Tehetségkutató Énekstúdió csodálatos hangú lányainak köszönhetően hatalmas hangulat kerekedett.

23

 

A rendezvényről készült diát a családi nap fül alatt nézhetik meg.

 

2009. március 27.

Az Egyesület elnöke erre a napra közgyűlést hívott össze. Az ez évi közgyűlésünk rendkívülinek mondható, hisz a megszokott napirendi pontokon kívül, nagyon fontos kérdésekben is döntenie kellett a megjelenteknek.
A nehéz gazdasági helyzet miatt is illetve az iroda bérleti díjának megemelése miatt, valamint a körülményekre tekintettel új irodát kerestünk és találtunk. Irodánk 2009. március 1.-től Szolnokon a Botár út 4 szám alatt működik, miután a közgyűlés a telephelyváltást elfogadta.
A megválasztott elnökségi tagok és felügyelő bizottsági tagok mandátuma ez évben lejárt.
A közgyűlés megválasztotta az elnököt, aki továbbra is Bereczki Istvánné maradt.

Az elnökség tagjai a meghozott határozat alapján:
Hajnal Ferenc elnök helyettes, Jándi Istvánné, Péterné Mészáros Ágnes, Rozgonyi Lajosné, Szórád Zoltánné, Borza Lajosné.

A felügyelő bizottság tagjai:
Molnár Lajosné, Szabó Györgyné és Molnár Jánosné.
Ezután a közgyűlés küldötteket választott, amire a tagságunk adottságaira és létszámára tekintettel volt szükség.
Küldöttek:
Tóth Julianna, Tóth Mária, és Rácz János a Bánhalmai Intézmény képviseletében,
Hegyi György és Kádár Dénes hivatásos gondnokok a tiszafüredi intézmény gondnokoltjai képviseletében, Agócs Lajosné a Tiszafüredi intézményben élők képviseletében,
Fazekas Brigitta, Kiss Lászlóné, Kiss Zsoltné a Tiszaugi Intézmény képviseletében,
Szabó Szilveszterné, Simon Istvánné, Kaszab Ágnes a Karcagi intézmény képviseletében,
Mozsárné Tarján Erika, Göncziné Harján Veronika a Liget Otthonban (Szolnok) élők képviseletében, Takács Jánosné a családban élők képviseletében. Sáfár Mihályné. az abádszalóki Napsugár Klub szülőcsoport képviseletében.

A meghozott határozatok az alapszabályunk módosítását is szükségessé tették, mely folyamatban van.

A közgyűlés elfogadta a 2008. évi mérlegbeszámolót és közhasznúsági jelentést

 

2008-ban az egyesületnek felajánlott 1 %kos támogatásokból 59000.- Ft bevétele keletkezett, melyet a működés költségeire fordítottunk.

Támogatásukat ez úton is megköszönjük.

 

2008.szeptember 15.

Egyhetes bentlakásos reszocializációs képzést indítottunk, amihez a tiszafüredi Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthona biztosította szállást és ellátást. A tanfolyamon a helyben valamint a Tiszaugi Otthonban élők vettek részt. A Tiszafüredi tanfolyam folytatásaként ugyanígy egyhetes bentlakásos tanfolyam volt október 13.-án Tiszaugon is.

1 2

A tanfolyam célja, a fogyatékos személyek, munkavállalók, lakóotthonban élők számára olyan foglalkozások szervezése, amelyek képességeik, személyiségük és a végzendő munkafeladatok összhangját megteremti. Alkalmasabbá tegye őket: a munkába járás, a munkavégzés, az egymással való kapcsolatépítésre, a munkatársi kapcsolatokban és a munkavezetővel való őszinte kommunikációra, a feladatorientált munkavégzésre.
Minden lakót megismerve: személyes rehabilitációs tervük, összehangolásával olyan fejlesztő feladatok végzése, melyek az előre látható munka-nehézségek mellett a személyes érdeklődésnek, képességeknek, a munkamegosztásnak és a személyiségfejlődésnek is megfeleljen.

3 4

 

2008. június 29.

Ötödik alkalommal szerveztük és tartottuk meg Családi nap rendezvényünket. A már hagyományosnak mondható egész napos kikapcsolódás és szórakozás nagyon várt esemény volt. A program délelőtt játékos ügyességi vetélkedőkből állt, melyben 8-10 fős csapatok mérték össze „rátermettségüket”
Az eredményhirdetést nagy várakozás előzte meg.

1   2

Ebéd majd táncos délután következett.

3   4

Elmondhatjuk, hogy tartalmas, örömökben, vidámságban gazdag napot töltöttünk együtt közel 200-an.

Bővebb zenés képes beszámolónk a honlapon megtekinthető, a családi nap menü alatt.

 

2008. május 17.

Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Jász Nagykun Szolnok Megyei Érdekvédelmi Egyesületének elnöke az alapszabályban rögzítetteteknek megfelelően,

2008. május 30.-én 14 órai kezdettel összehívja az évi rendes közgyűlését a Csomóponti Művelődési Ház első emeleti helységébe, a Jubileum tér 1/a szám alatt, melyre ezúton hívja meg.

Amennyiben a 14 órára összehívott közgyűlés nem határozatképes, a tagság fele plusz egy fő nem jelenik meg, úgy a Közgyűlést változatlan napirendi ponttal 14.30 óra ismét összehívja. A megismételt időpontban a közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

Napirendi pontok:

    • Megnyitó.
    • 2007. év értékelése.
    • 2007. év mérlegbeszámolója.
    • 2007. évi közhasznúsági jelentés ismertetése
    • 2008. évi pénzügyi és programterv ismertetése.
    • Hozzászólások.

     

     

    + 1 % esély!

    Minden magyar állampolgár szabadon rendelkezhet bevallott adójának 1%-ról. Kérjük,
    támogassa az általunk képviselt ügyet, célkitűzéseink megvalósítását azzal, hogy adójának 1%-ra vonatkozó rendelkezésében az:

    Értelmi  Fogyatékosok és Segítőik Jász Nagykun Szolnok Megyei Érdekvédelmi Egyesületét jelöli meg kedvezményezettnek.

    Adószámunk: 18838927-1-16

    Fontos!
    Rendelkezése csak akkor érvényes és teljesíthető, ha a nyilatkozaton a kedvezményezett adószámát, a borítékon pedig az Ön nevét, lakcímét és adóazonosító jelét pontosan feltünteti.

     

    2008. január .21.

    A "HANDYCAP" az Esély Egyenlőségért Fiatalok és Szülők klubja támogatására az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Jász Nagykun Szolnok Megyei Érdekvédelmi Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatásával szülőtanfolyamot szervez.

    Elsősorban sajátos nevelési igényű gyermekeket gondozó szülők és pedagógusok részére, de minden érdeklődőt várunk.

    A tanfolyam helye: Református Általános Iskola Mezőtúr Kossuth tér 6.

    Ideje: Megnyitó: 2008.január 25. -én délután 15 óra, majd február 1.-én a továbbiakban minden hónap második és negyedik péntekjén ugyancsak délután 15 órai kezdettel..

    A meghallgatható előadások témái: Jogi ismeretek, önkormányzati ismeretek, orthopédiai ismeretek, TB. Ismeretek, egészségbiztosítási ismeretek, konfliktus és konfliktuskezelés, pedagógiai ismeretek, iskoláztatás, integráció, szegregáció, egészségügyi ismeretek.

    Az előadásokkal kapcsolatban szülői kérdések feltevésére is lesz lehetőség.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk

    A program

     

    Október, november, december hónapban a kapott támogatások elszámolásait készítjük el.Az összegeket minden esetben a megjelölt célokra használtuk fel, nagy körültekintéssel, gazdaságosan igyekeztünk ezt megtenni.
    Bízzunk abban, hogy a beszámolónk elolvasása után, úgy ítélik meg, hogy az egyesületünk a támogatásukra méltó volt, és továbbra is az marad
    .

     

    Ezúton is megköszönjük minden támogatónknak a bizalmat és a segítséget, bízva a további sikeres együttműködésben.

    1

     

     

    Békés, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag újesztendőt kívánunk!

    2

    2007. december .1.

    "Mikulás Kupa” megrendezésére került sor a Bánhalmai sportcsarnokban.

    December hónapban nagyon sok meghívást kap egyesületünk a megye területén működő fogyatékosokat ellátó és gondozó intézményektől mikulás ünnepségre.
    Szinte valamennyi intézmény dolgozói és gondozottai egyesületünk tagjai. Minden intézménybe nagy szeretettel teszünk eleget a meghívásnak, azonban anyagi lehetőségeink korlátai miatt nem mindenhova tudunk ajándékot vinni.

    Ugyancsak már hagyományosnak mondható a Mezőtúri szülőcsoport szervezésében a mikulás délután, ahol ugyancsak részt kívánunk venni.

     

    2007. november .24.

    "Dr. Kertész Róbert a Rotary Club Szolnok soros elnöke azzal a kéréssel kereste meg Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy a klub a Tisza park területén egy úgynevezett Rotary-ligetet alakíthasson ki, melyben egy Rotary emlékkövet állíthasson fel a Szolnoki Rotary Club alapításának 75. évfordulója alkalmából."
    Az önkormányzat elképzelésével találkozott a kérés, hiszen terveik szerint civil szervezetek kezelésébe, gondozásába szeretnék ajánlani a város parkjait.
    Az emléktábla, és szobor átadására november 24.-én került sor, ahova Egyesületünk is meghívást kapott
    Az erről készült dia honlapunkon megtekinthető.

     

    2007. október.6.

    Egész napos „Együtt egymásért" sportnapot szervezett a Fenyves Otthon Bánhalmán. Hatalmas versengés és nagyon jó hangulat jellemezte a napot, ahova az egyesületünk a kiosztott díjakhoz vitt kiegészítést, és pártatlanul drukkolt mindenkinek, mert a jelenlévők mind „győztesek" voltak


    12

    Október és november hónapban 4 alkalommal konfliktuskezelő tréningfoglalkozást szerveztünk a Liget Otthonban.
    A program célja és eredménye:
    Egy intézetben, a lakó zárt közösségben él, ezért hatványozottabban előfordulnak a konfliktushelyzetek. Ezt legtöbbször helytelenül, általában „szerepjátékot” játszva „Főnök-beosztott” viszonyban oldják meg. Játszani, tanít. Az ember játékos lény és ezt felhasználva, észrevétlenül, magát a konfliktushelyzetet ki sem mondva tesz lépéseket a megoldás érdekében.

    A hétköznapi, aktuális felmerülő problémákat olyan eszközökkel oldja meg, amelyeket, a dolgozók, vagy akár a konfliktusban résztvevők a későbbiekben is alkalmazni tudnak, mindezt a személyiség sérülése nélkül. Közösségfejlesztő eszközökkel.

    Az alapokat megtanítva, a későbbiekben saját maguk vagy a programban résztvevő dolgozók vezetésével maguk is alkalmazhatják ezt a módszert.
    Eredmény: a problémamegoldó képesség erősödése, konfliktushelyzet helyes felmérése és kezelése. Alkotói csoportszellembe való beilleszkedés.

     

    2007. agusztus.3.

    Az intézmények dolgozói fáradhatatlan munkával és néha embert próbára tévő erőfeszítéssel végzik feladatukat, a munkaeszközük a személyiségük Sajnos közöttük is terjed korunk alattomos betegsége a depresszió. Ebben az évben egyesületünk igyekezett minden olyan fórumra meghívót küldeni az Interneten keresztül, mely a témához kapcsolódik. Amelyik intézet igényelte, oda előadót biztosítottunk a dolgozók menthalhygénés segítése érdekében. Dr Klement Edit  pszichiáter tartott előadást, valamint Bereczki Istvánné gyógypedagógus  előadást és tréninget vezetett Bánhalmán a dolgozók belső továbbképzése keretében augusztus és november  hónapban.

     

    2007. július.14.

    Ez évben is megszerveztük a már hagyományosnak mondható „Családi Nap” rendezvényünket, közel 200 résztvevővel, július hónapban..
    A rendezvény helyszíne ebben az évben is a Milléri Szabadidő központ volt, amelyet ismételten nagyon kedvező feltételekkel kaptunk meg a Teleoptika KFT-től.
    A Kézenfogva Alapítványtól kértünk és kaptunk Adidas pólókat, melyet ezen a rendezvényen osztottunk ki a résztvevők között. Volt, aki „nyereményként” és volt, aki tombola tárgyként kapta meg.

    Ismét nagyon kellemes élményekben gazdag szép napot töltöttünk együtt. A rendezvény hosszú távú eredménye a „tagságunk összekovácsolódása”.
    Erről a rendezvényről is láthatnak diát a honlapunkon.

    „versengés és pihenő”

    kep1kep2

    Ugyancsak július hónapban került megrendezésre a „HANDYCAP” az Esély Egyenlőségért Fiatalok és Szülők klubjának „Együtt a Család” rendezvénye Mezőtúron.

     

    2007. április.20.

    17 órától az Abádszalóki Gyermekekért Közalapítvány Alapítványi estet szervezett, melynek, mint minden évben a Napsugár Klub tagjai résztvevői és szereplői is voltak, nagy sikerrel.


    kep1kep2

     

    2007. május.4.

    Esélyegyenlőség napja.

    Hogy mondjam el annak,
    ki sosem látta mi az, hogy fehér.
    És hogy mondjam el mi az, hogy csillogás.
    Talán sötétbe zárt világának egyetlen villanása,
    Melyet fénytelen szeme érzékelhetett,
    Könyörületes engedménye sorsának.

    Hogy mondjam el annak,
    ki nem hallhatja milyen a zene.
    És hogy mondjam el mi, az hogy ütem,
    Mely testünkkel ring, mint gyermekét dajkáló anya.
    Vagy éppen szapora, mint futás után szívünk dobbanása.
    Mely lágyan andalít, vagy lüktető egymásutánisága
    Lépésre készteti a lábakat.

    Hogy mondjam el annak,
    ki sosem értette, hogy csúf a világ.
    Minden bizalma ott van tekintetében,
    mosolyogva várja sorsát és a szeretetet.
    És hogy mondjam el, hogy ne bízzon mindenkiben,
    Szeretetét ne szórja egyformán mindenkire.
    Kegyetlen világ, hát rábízom a könyörületre.

    Hogy mondjam el annak,
    ki sosem ismerte az utat, napsütésben vagy esőben.
    Ki kézen fogva sosem sétálhatott kedvesével.
    És hogy mondjam el, milyen az erdei ösvények hangulata.
    Melybe rejtőzve szökik be a fény, arcodat simogatva.
    És hogy mondjam el, hogy a víz a parton hűs, kellemes.
    Az éjszaka megérinti a lelkeket.

    Hogy mondjam el.

    2007. április 12.

    Ráckevén, küldöttgyűlésen megválasztottuk az elkövetkezendő 4 évre az országos szövetség új elnökségét.

    Elnök:                     Gyene Piroska
    Alelnök:                 Horváthné Somogyi Ildikó

    Elnökségi tagok:   Lajkóné Hegedűs Valéria
                                   Korsós Ildikó
                                   Schenk Lászlóné
                                   Szever Pálné
                                   Tarnai Ottóné
                                   Tóth János
                                   Turba Attila

     

    12

     

    Felhívás!
    Gyógyászati segédeszközök felírására

    Tagjaink körében nagyon sokan szenvednek mozgásszervi elváltozásoktól.
    Ezért egy erre szakosodott mozgó rendeléssel kötöttünk megállapodást. A KFT vállalja, hogy a helyszínre kiszállítja az orvost és a szakembereket, amennyiben megszervezzük, hogy a rászorulókat a megbeszélt időpontra és megfelelő rendelő helységbe összehívjuk.

    Meglévő tartási problémák, láb-deformitások, gerincbántalmak és egyéb mozgásszervi elváltozások kezelése gyógyászati segédeszközökkel. Valamint segédeszközök javítása is igényelhető, a szerviz helyszínre vonul, ha a háziorvos receptre felírja a generál-javítást.
    Gyógyászati segédeszközök (gyógycipő, járóbot, medenceszorító, fűzők stb.) igénylése, felírása, helyszínre szállítása.
    A gyógyászati segédeszközöket ortopéd szakorvos írja fel.

    A felírásért vizitdíjat és egyéb térítést nem kell fizetni!

    Kérem az intézmények vezetőit, hogy segítsenek akciónkban azzal, hogy bekapcsolódnak és helyet biztosítanak a rendelésnek

    Igenlő válasz esetén az első időpont augusztus 14.

     

    2007. március 28-29.

    A „Nyomorultak” című előadás nagy sikert aratott a közel 700 főt számláló nézőközönség körében, éppúgy, mint a fellépés lehetősége a szereplők körében.

    Ezúton is köszönetet mondunk együttműködőinknek és támogatóinknak, akik nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre.

    Együttműködőink:          
    Komédiás Magyar Integrált Színházért Egyesület
    Fővárosi Önkormányzat Foglalkoztató Intézete Darvastó
    Fővárosi Önkormányzat Fogyatékosok Otthona Zsira
    SOS Gyermekfalu Kőszeg
    Fővárosi Önkormányzat Fogyatékosok Otthona Kéthely
    Tóparti Otthon Pusztataskony
    Liget Otthon Szolnok
    Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. Szolnok

    Támogatóink:                      
    Nemzeti Kulturális Alap
    Liliom Kft Szolnok Péksége
    Csüllög és Társa Kft.
    Szolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Szolnok
    Claudibus 2000 Bt. Szombathely
    Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. Szolnok
    Rotary Klub Szolnok
    Tiszaparti Gimnázium Szolnok
    Damjanich János Múzeum Szolnok

    A Komédiás Magyar Integrált Színház bebizonyította a nagyközönségnek, hogy az értelmileg akadályoztatott intézeti lakók is emberek, sőt művészemberek, akiket nem sajnálni kell, hanem elfogadni, megismerni és tisztelni. Az embereket, meggyőzte arról, hogy a közös munka olyan kincs, ami maradandó élményhez juttatja mind a szereplőket, mind a nézőket.

     

    2007.Május.29.

    2006. évi Közhasznúsági jelentés

     

    2007.Március.12.

    Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik
    Jász Nagykun Szolnok Megyei Érdekvédelmi Egyesülete

    Tisztelettel meghívja Önt a Komédiás Magyar Integrált Színház (KOMISZ)
                                     
    Nyomorultak

    című musicaljének előadására,

    Szolnokon

    2007. március 28.-án 19 órára ill.
        március 29.-én 15 órára
    Az Aba-Novák Kulturális Központban.

    12

    A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. Védnöke a Szolnoki Rotary Klub.
    Jegyek az Aba-Novák Kulturális központban kaphatók 700.- Ft-os áron.
    Bővebb információ az 56/514-569 telefonon.

     

    2007.Február.2.

    Ezúton is megköszönünk minden támogatást tagjaink és Egyesületünk nevében is, mellyel lehetővé tették, hogy sikeres évet zárhassunk.

    11

     

    + 1 % esély!

    Minden magyar állampolgár szabadon rendelkezhet bevallott adójának 1%-ról. Kérjük,
    támogassa az általunk képviselt ügyet, célkitűzéseink megvalósítását azzal, hogy adójának 1%-ra vonatkozó rendelkezésében az:

    Értelmi  Fogyatékosok és Segítőik Jász Nagykun Szolnok Megyei Érdekvédelmi Egyesületét jelöli meg kedvezményezettnek.

    Adószámunk: 18838927-1-16

    Fontos!
    Rendelkezése csak akkor érvényes és teljesíthető, ha a nyilatkozaton a kedvezményezett adószámát, a borítékon pedig az Ön nevét, lakcímét és adóazonosító jelét pontosan feltünteti.

    K ö s z ö n j ü k !

    2006. December.3.

    Fogyatékos Emberek Nemzetközi napja.

    Marjorie Chappel: Sérült emberek boldogsága
     
      Áldott, aki türelmesen
      Meghallgatja nehézkes szavunkat,
      Mert így rájövünk, hogy
      Ha kitartóak vagyunk,
      Meg tudjuk értetni magunkat.

      Áldott, aki nem szégyell
      Nyilvánosan mutatkozni velünk,
      És nem törődik a ránk bámuló
      Idegenekkel,
      Mert társaságban
      Mennyei megkönnyebbülés az
      Életünk.

      Áldott, aki soha sem siettet,
      És ezerszer áldott, aki nem veszi ki a
      Munkát kezünkből, hogy megcsinálja /helyettünk,
      Mert sokszor csak időre van szükségünk
      Nem segítségre.

      Áldott, aki mellettünk áll,
      Amikor valami újba kezdünk,
      Mert számára a hibáink eltörpülnek
      Az eredményeink mellett.

      Áldott, aki a segítségünket kéri,
      Mert a legnagyobb szükségünk arra van,
      Hogy szükség legyen ránk.

      Áldott, aki mindezen cselekedeteivel
      Bizonyítja számunkra,
      Hogy nem sorvadt izomzatunk,
      Nem a sérült idegrendszerünk tesz
      Minket egyénivé,
      Hanem énünk, melyet Isten adott,
      És amelyből semmi gyöngeség
      Nem von le semmit.

      Áldottak mindazok, akik tudják,
      Hogy én is ember vagyok,
      És nem várják el tőlem, hogy szentként
      Viselkedjem,
      Csak azért, mert sérültnek születtem.

      Áldottak mindazok,
      Akik kérés nélkül is megértenek minket
      Áldottak mindazok, akik elfelejtik
      Testem tökéletlenségét,
      És csak a lelkemet látják.

      Áldottak mindazok, akik teljes
      Embernek látnak,
      Egyedülinek és egésznek
      És nem csak egy roncsnak,
      A Teremtő tévedésének.

      Áldottak mindazok, akik olyannak
      Szeretnek,
      Amilyen vagyok,
      És nem gondolnak arra,
      Hogy milyen lehettem volna.

      És áldottak az én barátaim,
      Akiktől függök,
      Mert ők az én életem tartalma
      És öröme.


    2006.November.25.

    Egyesületünk meghívást kapott a Rotary Klub által rendezett jótékonysági bálra, melynek célja, hogy a klub elnökségének döntése alapján a bál bevételéből támogatást nyújtsanak
    Az idei évben az egyik kedvezményezett Egyesületünk lett.

    12

     

    2006.November.21-22.

    Kétnapos tapasztalatcsere látogatást rendeztünk Tiszafüreden a „ Szivárvány Ház” Fogyatékosok Református Otthonában. A programban részt vevők amellett, hogy megismerték más intézmény munkáját, az ott látottakat saját munkájukban tudják kamatoztatni. Ez mindenképpen hasznos, hiszen nagyobb rálátást és a könnyebb elfogadást tudja segíteni ez a program.

    34

     

    2006.November.15.

    Érdekvédelmi fórumon voltunk jelen a „Fenyves Otthonban” Bánhalmán.

     

    56



    2006.November.13.

    Egyesületünk elnöke Bereczki Istvánné, 25 éves munkájának elismeréseként ezen a napon a „Szociális Munkáért Díj „ kitüntetést vehette át .

     

    7

     

    Az értelmileg akadályozott, illetve halmozottan sérült gyermekek és fiatalok ápolása,
    gondozása területén együttesen kifejtett eredményes, példamutató szakmai munkájuk elismeréséül: "Gólyafészek Otthon" Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona kollektívája nevében: Dr. Vincze Mária igazgató-főorvos, Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át.

    8

    Gratulálunk a díjazottaknak, további munkájukhoz jó egészséget és hasonló sikereket kívánunk.

    2006.Szeptember.20.

    A hagyományosnak mondható „Menő Manó” sportversenyen is jelen voltunk Tiszaugon. Itt Egyesületünk héliummal töltött léggömböket osztott ki minden versenyzőnek és minden részt vevőnek, melyet mindenki egyszerre engedett fel.

    4367

     

    2006.Szeptember.5-6.

    Részt vettünk a „Zsirai Őszi Napok” rendezvény sorozat néhány programján.A legemlékezetesebb a homokvárépítő verseny volt, mely már hagyományosnak számít. Jó volt látni a lelkesedést és az alkotás örömét.

    89

     

    2006.Augusztus-Szeptember.

    Egyesületünk szakmai segítséget nyújtott munkára felkészítő fejlesztő foglalkozáshoz az Esély Közalapítvány által szervezett tanfolyamon, mely két hónapig tartott 20 fő sérült fiatal részére az „Együtt egymásért” program keretén belül.

    6

     

    2006.Augusztus.19.

    A Tiszaugi „Szőke-Tisza” Otthon pályázati lehetőséggel felújítást és bővítést tudott megvalósítani. Az ünnepélyes átadáson Egyesületünk is jelen volt, és dekorációval támogatta az eseményt.

    2233

     

    2006.Július.15.

    "A mosolyok" családi nap rendezvény.


    Köszönetet mondunk azoknak akik lehetővé tették a rendezvény sikeres lebonyolítását: A

    Milléri Szabadidő központ üzemeltetőjének a Teleoptika Kft-nek.
    A Liliom Kft vezetőinek és dolgozóinak
    Szűcs Lajosnak a Szolnok ABC vezetőjének
    A „Gody- papa”  pizzéria tulajdonosának  Dénes Attilának.
    Minden kollégának és kolléganőnek akik a lebonyolításban segítettek



    2006.Június.26.

    Az ÉFOÉSZ Jász- Nagykun Szolnok Megyei Egyesülete „HANDYCAP” az Esély Egyenlőségért Fiatalok és Szülők klubja  „Együtt a család” címmel hagyományos rendezvényt tartott. Az egész napos rendezvény célja, kikapcsolódás sérült, fogyatékos gyermekeknek, fiataloknak, családtagjaiknak és egészséges társaiknak.
    A fő szervező Kovács Sándorné klubvezető volt.
    Kézműves foglalkozások, és játékok biztosították a jó hangulatot. Mindenki jól érezte magát.
    Talán a legnagyobb élményt a látássérültek sikerei jelentették, hiszen segítséggel, minden foglalkozásból, és játékból, kivették a részüket.

    Köszönjük a támogatóknak a segítséget!
    Mezőtúr Város Önkormányzata, Városi Vöröskereszt, Mezőtúri MEOSZ, Szociális
    Intézmények Mezőtúr, Rózsa Endre országgyűlési képviselő, Kunné dr Csurgó Ilona képviselő. Aszódi Tiborné, Dobos Lajosné és férje, Herceg Antal, Tóth Tiborné és férje, Pápainé Juhász Ildikó és férje vállalkozók. AGROPATIKA, TURINDEX  SECURITY,
    COCA-COLA , PALETTA papírbolt, SZŐLŐFÜRT bisztró.




    2006.Május.29.


    Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Jász Nagykun Szolnok Megyei Érdekvédelmi Egyesület Közhasznú Beszámolója



    2005.Agusztus.24.


    Ez a mi napunk…..
    a környezetvédelem jegyében!

    A nyíregyházi Állatpark és az ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei
    Egyesülete minden tagtársát , gyermeket, fiatalt és felnőttet szeretettel meghív és vár

    2005. szeptember 19.-én az Állatparkba!

    A rendezvényre jelentkezni, regisztrációs lapon lehet, mely beszerezhető az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Jász -Nagykun Szolnok Megyei Érdekvédelmi Egyesületénél Szolnok, Jubileum tér 1/a szám alatt.

    A regisztrációt e-mailon és telefonon is elfogadják.

    E- mail cím:efoesz.nyiregy@freemail.hu
    Telefonszám: 06-42/507-012 vagy 06-42/507-013.

    Minden résztvevőnek jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánunk!

     

    2005.Július.9.







    2005.Június.25.







    2005.Április.8.

    „Hív Debrecen vár a karnevál „

    Az ÉFOÉSZ Hajdú Bihar Megyei Egyesülete 2005. augusztus 18.-tól 23.-ig öt napos üdülési lehetőséget biztosít sérült emberek és családjaik, valamint intézetben, lakóotthonban élő sérült társaink és kísérőjük részére. Ez a hét Debrecenben a Virágkarnevál jegyében történik.

    Programok : / csak ízelítő, nem a részletes és teljes program /

  1. 2005. augusztus 18. Érkezés, regisztráció, szabadprogram
  2. 2005. augusztus 19. Reggeli után buszokkal irány a DERECSKEI LAKOLDALMAS HÁZ. (Egész napos program.)
  3. 2005. augusztus 20. Reggeli után indulás a NAGYERDEI STADIONBA.A virágkarnevál megtekintése.
  4. 2005. augusztus 21 Nagyerdei gy ógyfürdőzés.
  5. 2005. augusztus 22 Debreceni séta.

    Az üdülés ára 25000.- Ft, mely tartalmazza a stadioni és a fürdő belépőjegy árát is, a teljes ellátás mellett.

    Érdeklődni a 06-20-371-3412 és a 06-52-537-591- es telefonszámokon lehet.

     

    2005.Március.3.

    Farsangi Bál Mezőtúron

    2005. március 6.-án rendezte meg a „ Hendikep „ klub farsangi bálját. Egyesületünknek egy levelet írtak, melyet ezúton adunk közre.

    Az ünnepségen nagyon sokan voltunk, annak ellenére, hogy maga az ünnepség városi szinten nem volt meghirdetve. A klub helyisége még így is kicsinek bizonyult, számunkra hiszen még Kecskemétről is érkeztek a bálra.

    A „ bulit” a klub vezetője Kovács Eszter nyitotta meg. Ezt követte egy nagyon szép vers Tompa Mihály: Farsangban című verse.

    A gyerekek is készültek. Volt aki táncos bemutatót tartott, és nagy meglepetésünkre a kecskeméti kis vendégünk is előadott egy nagyon szép kis farsangi mondókát. A műsort tánc és tombola húzás követte, aminek szintén nagy sikere volt.

    Mindenki nyert valamit.

    A gyerekek közül szinte mindenkin volt jelmez, melyet csokoládéval jutalmaztunk. Ennek nagyon örültek a gyerekek, hiszen minden résztvevőnek bőségesen jutott ebből is meg az ünnepségen felszolgált csörögéből, szendvicsből és teából, amit a klub felnőtt tagjai készítettek, és ajánlottak fel.

    A rendezvényhez gratulálunk és további munkájukhoz hasonló lelkesedést, nagyon sok sikert, és örömteli együttöltött napokat kívánunk.

     

    2005.Február.12.

    Szervezetünk az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének Jász -Nagykun Szolnok Megyei Szervezete önálló egyesület lett.

    Az egyesület neve: Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Jász -Nagykun Szolnok Megyei Érdekvédelmi Egyesület.
    Az egyesület elnöke továbbra is Bereczki Istvánné.
    Postacímünk: 5000 Szolnok, Jubileum tér 1/a
    Telefon számunk: 06-56-513-334, vagy a 06-20-550-6252.

    Egyesületünk továbbra is képviseli a fogyatékos személyeket nevelő szülők érdekvédelmét, a gyógypedagógiai intézmények dolgozói és segítő szakemberei érdekvédelmét. Egyesületünk részt vállal Szolnok város civil életében.

    Nagyon szükös anyagi helyzetünk ellenére számos szakmai programot tervezünk ez évben is.

    Közvélemény kutatást szeretnénk végezni a szülő segítő programok igényéről, melyet erre
    a célra elkészített kérdőív alapján végzünk. A kérdőívet szakemberek állították össze, és
    ugyancsak szakemberek fogják kiértékelni. A kérdőívek alapján képet kaphatunk tagságunk életminőségéről, hosszabb távon pedig az igények ismeretében a hiánypótló szolgáltatásokra koncentrálhatunk.

    A közelmúltban szervezett Depresszióstop rendezvényhez kívánunk csatlakozni a "Civil
    összefogás a depresszió ellen " elnevezésű programunkkal, melynek célja: szülői fórumok
    létrehozása a gyógypedagógiai intézményekben, melyeken szakemberek tartanak eloadást a depresszióról, következményeiről, gyógyíthatóságáról.

    Szeretnénk hagyományt teremteni és minden évben hasonló időben megrendezni Családi Napunkat a Milléri Szabadidő Központban, ahol egy kis szórakozásra invitáljuk tagjainkat és családjukat.

    Támogatni szeretnénk meglévő és majdan megalakuló szülőcsoportjainkat programjaikban, kirándulásaikban, művészeti tevékenységükben, kézműves foglalkozásaikban.

    Céljaink talán figyelmet érdemelnek, és talán észrevehető, hogy feladatunk szolgálat is
    egyben. Szolgálat az életminőség javítására, szolgálat az emberibb életért, szolgálat az
    elszigetelődés ellen.

    Amennyiben úgy ítélik meg, hogy tevékenységünk támogatásra méltó, és erre lehetőségük is van, kérem, tegyék azt meg. Mindennemű támogatást köszönettel fogadunk, mely hozzájárulhat ahhoz, hogy Egyesületünk forráshiány miatt ne szűnjön meg.

     

    2005.Január.9.

    Örömmel adunk hírt arról, hogy egyre több szülőcsoport alakul megyénkben.
    Mezőtúron létrejött a Hendikep Klub, mely a mezőtúri és a Mezőtúrhoz tartozó kistérségi
    fogyatékos fiatalokat és sérült gyermekeket nevelő családokat szeretné tagjai között tudni. A klub legfőbb célja, hogy tagjainak segítsen a mai társadalom és a jelenlegi törvények adta esélyek és lehetőségek kihasználásában.

    Tiszafüreden megalakult az Együtt Könnyebb Közhasznú Egyesület.Legfontosabb feladatai között a fogyatékkal élők és családjaik támogatása, szabadidő programok szervezése, munkalehetőségek felkutatása szerepel.

    2005.Január.7.

    Az értelmi, halmozottan fogyatékos és autista emberek mindennapjainak segítésére a
    Kézenfogva Alapítvány új Információs Szolgálatot indított.

    Az Információs Szolgálatuk alapja olyan adatbázis, amely tájékoztatást ad az intézmé-
    nyekről, az intézmény adatairól, szolgáltatási egységeiről és az érintettek köréről.
    Betekintést nyújt az igényelhető támogatásokról, segélyekről, ezek joghelyéről, az ellátás
    típusáról, az ellátásra való jogosultság feltételeiről, valamint az igény benyújtásának
    helyéről, formájáról.Tartalmazza azoknak a szakembereknek az alapadatait, akik intézményi
    kereteken kívűl is vállalnak egyéni fejlesztést.Látható a végzettségük, az általunk végzett
    terápiák, és az érintettek köre.

    Az Információs Szolgálat elérhetősége

    Az interneten: http://www.kezenfogva.hu
    Telefonos helyi tarifával hívható kék száma: 06-40-200-320.
    Címük:1093. Budapest, Lónyay utca 19.

    2004.December.2.

    Elindult honlapunk

    Várjuk véleményeiket, javaslataikat honlapunkkal kapcsolatban, a szolnok.efoesz@freemail.hu címre. Együttműködő javaslataikat, segítségüket előre is köszönjük.

    A szervezet munkatársai.